Köszöntjük!

Közismert, hogy a kis - és középvállalkozások többsége számos problémával és az ezekhez kapcsolódó nehézséggel küzd.

Közülük a legkritikusabbak a működés - és fejlesztés finanszírozása, valamint az erősödő piaci verseny és az ehhez kapcsolódó versenyképességi követelményeknek való megfelelés biztosításának a feladataként jelentkeznek. A leírtak jelzik, hogy bármelyik üzleti célt kívánjuk elérni, hatékony marketing nélkül nem lehetséges.

Ugyanakkor jelentős számú KKV-k számára a költséges médiák, vagy szakcégek bevonása elérhetetlen.

Ezen túlmenően szintén problémát jelez, az a tény, hogy csak kevés vállalkozás rendelkezik értékesítési célú honlappal, vagy más marketing kommunikációs eszközökkel.
Innováció, Üzleti, Információk, Előadás, Grafikon
A fejlődés érdekében, új megoldásokat válasszon

Van azonban olyan marketing eszköz, amely a költséges médiák alternatívájaként, elősegíti az üzletvitelt és az üzletfejlesztést, vásárlók, vevők, üzleti és befektető partnerek, finanszírozók felkutatását, saját felhasználói jogkörben. Az előnyökre utaló kérdéslista bővítése helyett, célszerű bemutatni az új marketing kommunikációs megoldást, amelyet több éven át fejlesztettünk ás teszteltünk, és amelynek piaci bevezetése esedékessé vált.

Az ajánlott marketing kommunikációs eszköz az által nevezhető a SIKER kulcsának, hogy a vállalkozások üzleti információit generálja, koncentrálja, tárolja, majd szétosztja a tematikus üzleti portálokon. Értékét növeli, hogy az üzleti információk kommunikációja belföldre és külföldre egyaránt kiterjed, illetve az üzleti információkat a rendszer részét képező hirdetési portálon is közzé tesszük.
Csapat, Csapatépítés, Siker
Az IKR.-rel a SIKER forrása a mi kezünkben lehet!

Az IKR. - rel a SIKER forrása a mi kezünkben lehet
Az ajánlott marketing eszköz: Infokommunikációs Rendszer (Tov. IKR.), melynek használata előfizetéssel lehetséges.

A rendszer operatív üzleti portálja:

BUSINESS Infopark
www.markinfo.hu

Örömmel vennénk, ha megismerné az IKR. használatának előfizetési feltételeit. Ebből a célból és az üzleti kapcsolataink fejlesztése érdekében kérjük tiszteljen meg bennünket adataival.

Az Ön neve: *
Email címe: *
Telefon száma: *


Köszönjük érdeklődését!

A továbbiakban szeretnénk, ha megismerné az előfizetési feltételeket, amelyet követően Önnek módjában áll az IKR. használatát megrendelni. Kérjük, hogy megrendelésének továbbítása előtt jelölje meg az Ön által választott időtávot.

Tájékoztatjuk bevezető akciónkról!

2019. február 1-től 5 hónapon át, havonta 50 - 40 - 30 - 20 - 10% díjcsökkentéssel, amit a számláink kiállításánál számolunk el. Önnek is sok sikert!


Megrendelő lap és szerződés
előfizetők részére
------------------------------------------------------------------------
  1. Előfizető adatai:
A * -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Megrendelő (cég) neve: *
Adószám:
(Céges megrendeléskor kötelező kitölteni)
Számlázási cím: *
Email: *
Telefon:
 
  1. Szolgáltató adatai:
  1. A szerződés tárgya:

  2. Infokommunikációs Rendszer használatára vonatkozó jogosultság megszerzése.
  1. Előfizető jogosultsága:

  2. Előfizető jogosult a Szolgáltató tájékoztatójában szereplő funkciók, a kínált marketing és technikai előnyök hasznosítására. Jogosult továbbá a Szolgáltató által az Előfizetőknek felajánlott ajándékok ingyenes igénybevételére.
  1. Megrendelőre, mint Előfizetőre vonatkozó külön megállapodások
5.1 Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató a megrendelés továbbítását követően igényli az Előfizető ingyenes regisztrációját a www.cegadatbank.hu üzleti portálon.
5.2 Előfizető megérti, hogy a tömeges információ feladásokra tekintettel, a Szolgáltatónak korlátoznia kell az információk terjedelmét és a meghivatkozott linkek elhelyezését a közlésekben.
5.3 Előfizető   tudomásul veszi, hogy az eljárások egyszerűsítése érdekében   a Szolgáltató nem rendszeresített JELSZÓ használatot, helyette bizalommal kezeli az Előfizetők feladásait és a kapcsolódó magatartásait.
5.4 Az Előfizető tudomásul veszi, hogy egy-egy üzleti információ módosítása csak a teljes  módosított üzleti információ ismételt feladásával lehetséges,  amely ez által előre sorolt pozícióba kerül.
5.5 Előfizető  vállalja, hogy a szolgáltatás színvonalának fejlesztését észrevételeivel és javaslataival folyamatosan segíti.
  1. Előfizetésre vonatkozó megállapodások
6.1 Előfizető a Szolgáltató által felajánlott alternatívák közül, az általa megjelölt időtartamra kíván előfizetni: *
Éves
br. 32.000 Ft.
Féléves
br. 18.000 Ft.
Negyedéves
br. 9.000 Ft.
6.2 Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltató ennek megfelelően kiállított számláját 5 napon belül kiegyenlíti.
6.3 Előfizető tudomásul veszi, hogy a megrendelés továbbítása után jogosult az aktuális üzleti információit feladni, miközben tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató azokat csak a díjfizetést követő 24-48 órán belül teszi közzé.
6.4 Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az előfizetési díjon felül - a közzétett üzleti információkkal elért konkrét üzleti eredményre hivatkozva - nem jogosult sikerdíjra vonatkozó számlát kibocsájtani.
  1. Előfizető kötelezi magát arra, hogy a megrendelés továbbítása előtt megismeri a Szolgáltató Adatvédelmi tájékoztatóját.

aláírás *
A fenti feltételekkel az IKR. használatát, mint Előfizető